1013 Budapest, Roham utca 3.

Dr. Simkovits Dániel

Kardiológus szakorvos

Orvosi tanulmányaimat a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végeztem, ahol 2009-ben szereztem általános orvosi diplomát. Ezt követően 2013-ban háziorvostanból, majd 2019-ben kardiológiából tettem szakvizsgát, mindkét alkalommal „kiválóan megfelelt” minősítéssel.

Pályám jelentős részét a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben töltöttem, ahol 2013 és 2023 között dolgoztam. Az intézetben szerzett tíz év alatt széleskörű tapasztalatot szereztem a komplex kardiológiai betegellátásban, emellett kiemelt érdeklődési területemmé váltak a korszerű kardiológiai képalkotó eljárások, elsősorban az echokardiográfia és a kardiális CT. Szakmai fejlődésem fontos állomása volt, hogy 2018-ban megszereztem az EACVI európai transztorakális echokardiográfiás licencét.

Már 2009 óta rendszeresen részt veszek sürgősségi betegellátásban, így ezen a területen is jelentős gyakorlati tapasztalatra tettem szert.

A beteg ellátás mellett 2013 óta tudományos tevékenységet is folytatok. Kutatási és szakmai eredményeimet több hazai és nemzetközi publikációban első-, illetve társszerzőként ismertettem, valamint rendszeresen tartok előadásokat szakmai konferenciákon. 2020-ban megkezdtem PhD-tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájában.

Különösen közel áll hozzám a szívelégtelenségben élő betegek hosszú távú kezelése és gondozása. Ugyanakkor általános kardiológiai problémák, szívpanaszok vagy bizonytalan eredetű tünetek esetén is szeretettel várom Pácienseimet.